Könczei Csilla

életrajz | kontakt | publikációs lista

utolsó frissítés:

Néptánchagyomány és kreativitás/ Tradition and creativity in dance, Korunk, 46 (5). 1987. (388-395. o.)


Néptánchagyomány és kreativitás/ Tradition and creativity in dance

Néptánchagyomány és kreativitás/ Tradition and creativity in dance

A magyar néptánckutatás megfogalmazott elemzési és rendszerezési szempontjai háromfélék: tartalmiak és funkcionálisak, zeneiek, valamint formaiak.

a) A magyar néptánckutatás egyik legkidolgozottabb része a táncok szerkezezeti-morfológiai elemzése. A táncot eszerint a nyelv analógiájára szerkezeti elemekre bonthatjuk fel: mozdulatra, motívumra, szakaszra, tételre stb. A legkisebb szerves alapgység a motívum, amelynek a nyelv strukturális egységei közül a szó felel meg,

b) A táncok szerkezeti esetlegességét, vagy éppen szilárdságát, azaz a táncok szerkezeti szabályozódását a zenéhez való kapcsolatuk függvényeként vizsgáljak. A táncok szerkezeti szabályozódása tehát nem más, mint a dallam és tánc tagolási egységeinek lazább vagy szorosabb illeszkedése. Így a zene szervezőelv lesz, de a táncok különböző fejlettségi fokain különböző mértékben érvényesülhet.

c) Ebben  a  dolgozatban néhány ötlet szerepel a táncépítkezés (a táncok szerkezeti felépítésének, szabályozottságának, illetve rögtönzöttségének) egyéb lehetséges összefüggéseiről. A fentebbi felosztás értelmében tartalmi szempontú megközelítéseknek is nevezhetnénk ezeket.

A magyar néptáncok, de tágabban a közép-kelet-európai táncok legfontosabb ismert vonása az improvizatív, szólisztikus jelleg. Martin György ezt a táncolási formát az európai táncdivat egyik fejlődési szakaszának tekinti: ,.A nyugaton már meghaladott, de Kelet-Európában még hosszú ideig továbbélő, az újkor elejére jellemző tánctörténeti periódus - amelyben a szabad, individuális, kötetlen táncformák uralkodtak - egyik kelet-európai, etnikus változatával állunk szemben." Ebből a tánckincsből a legkifejezettebben improvizativ jellegűek az individuális férfi szólótáncok, ezeken belül pedig az erdélyi legényesek. Ezt a gondolatmenetet folytatva a legényes táncok szólisztikus, improvizativ előadásmódját archaikusnak kell tekintenünk, a legényesnek a másik, csoportos szabályozott formáját pedig újabb keletűnek, alkalmi jellegűnek.

A Maros-Küküllő vidéki pontozó (,,magyaros", "pontozó" , "verbunk" stb.) a közép-erdélyi legényes egyik regionális altípusa. A pontozónak a tánchagyományban párhuzamosan élnek improvizatív szólisztikus, illetve szabályozott csoportos formái. A pontozónak e kettősségét a két pólus - a csoportos szabályozott és az egyéni szabályozatlan táncok - viszonylatában is vizsgálhatjuk. Az elsőre példa a hétfalusi boricatánc (az erről szóló adatokat 1986-ban elkészült szakdolgozatomból vettem át), a másodikra pedig egy csíkszentdomokosi zsuka (ez a legényestáncok csíki altípusába tartozik). Akárcsak a pontozó, a borica és a zsuka is férfitáncok, mindháromhoz ún. kanásztánc-ardeleana típusú dallamok tartoznak. A táncokból terjedelmi okok miatt csak részleteket közölhetek.

1. A hétfalusi borica a kollektív csoporttáncok műfajába sorolható. A borica a legényszervezel alkalomhoz kötött rituális tánca, szerkezete teljesen szabályozott, előadásmódja egyöntetű. A tánc menetét a társadalmilag is felettes helyzetű (házasember) vatáf irányítja a motívumokra vonatkozó parancsszavakkal (!). A borica szabályos szakaszokra tagolódik, szerkezeti sémája (a zajzoni és pürkereci változatoknál) a következő:

A (a . . . . x) - B (h . . . . x) 4- (C (c . . . . x) stb. A szerkezeti elemek neve a saját terminológiájuk szerint: fordulat = forduló + megálló. A forduló fordu­latonként változó homogén motívumsorokból áll, a megálló pedig formulaszerű, önmagával mindvégig azonos. A tánc rnotívumkincse csekély, de mindegyik motívumnak a közösség által ismert megkülönböztető elnevezése van. A tánc szerkezete - bár teljesen kikristályosodott - nincs összhangban a zene tagolódásával.

2. Úgy latszik, a közösségi pontozó-formának a lényege bevallottan is egy elfogadott konvenció betartása: az egyöntetűség, egymáshoz való igazodás egy nagyon erős közösségi tudatnak a kifejeződése lehet.

[Hogy táncolták régen a pontozót?] Úgy körbe, azt a pontozót. Tizennyolcan. húszan is. Úgy mikor húzta a muzsikás, úgy kereken mentek körbe. [...] Apámék vótak többen testvérek, aztán pontoztak úgy körbe. Egyszerre a testvérek. (Perhát János sz. 1914. Magyarbece, Fehér m.)

De azér régebben a szokás az volt, hogy amennyien csak eltértek egy nagy házba, karikába, körbe, egymásmellett, voltak húszan is ... (Fülöp János sz. 1915. Istvánháza, Maros m.)

Járták a pontozót. Aztán úgy összeállottak ötön-haton, amelyikek tudtak táncolni, s a zenész elejébe mentek, s akkor a zenész ott muzsikált nekik, s aztán ök pontoztak. Egyszerre. Mind az ötön, mind a haton. Ugyanaztat járták... Azután megint aztán, mikor megkezdte a zenész, akkor újból bementek, na "Karikába legények!" Me úgy mondtak, úgy tréfálkoztunk: "Mint valami lepények!" Na, aztán akkor újból fogtunk nekie, karikába. Egy ment bé, s aztán a többi utána. (Gilyén Miklós sz. 1907. Magyarsülye, Fehér m.) [S ha karikára járták, akkor egyszerre járta mindenki?] Há nem éppen egyszerre. Amelyik tudta, de melyik nem tudta egyszerre, még el-elmaradott. De mindig: mikor nekiállanánk itten négyen, s amelyik egyik csinálja, a másik már utánozza, [...] Há egy után csinálták, de ha nem tudta, csak ment szegény ott, s ki is tettek.. [S ki után csinálták?] Há egyformán, de voltak mindig öregebbek. Én mindig elhattam az öregebbek után. Elhattam utánuk. Ők utánam nem tudták csinálni. Én utánuk tudtam. (Székely Király István sz. 1938. Magyarkirályfalva, Maros m.)

Aztán az a lényeg, hogy egyformán jöjjön ki, mer csak akkor van valamilyen eredménye, ha egyformán táncolják. (Fülöp János sz. 1915. Istvánháza, Maros m.)

Ezeknek a vonásoknak nagyon elgondolkoztató szerkezetbeli és formakincsbeli velejáróik is vannak. Az 1. számú melléklet csupán két kiragadott csoportos változat - egy magyarkirályfalvi és egy magyarsülyei - motívumait tartalmazza az eredeti sorrendben. A 12 motívum közül 8 mindkét faluban azonos. Fontos, hogy sorrendbeli eltérés egyáltalán nincsen, és hogy a motívumelnevezések, valamint a tánc közben elhangzott irányító parancsszavak között is feltűnő egyezések vannak. A csoportos pontozó beszéddel (bekiáltásokkal) való irányítására egyébkent máshonnan is vannak példák:

[Régen hogy volt. amikor többen pontoztak egyszerre?] Akkor mentünk karikára. Há négyen-ötön, haton, tízen, attól függ. [Ki mondta, hogy mit táncoljanak?] Esetleg az első. amelyik jobban ... Mer mindig egyik jobban járta. Aztán akkor az ment körbe, mentek körbe. Aztán, na mondta: "Na most verünk!" S akkor jött a verés. "Na akkor hátra!" Akkor mentek hátra. Akkor: "csavarni". De aztán szépen, úgy körbe fogták. (Keresztesi Márton sz. 1933. Csombord, Fehér m.)

A királyfalvi és sülyei változatból kihámozható mélyszerkezetek azonossága korántsem vall alkalmi jellegre: ezek a "minták" valószínűleg nagyon mélyen gyökereznek a közösség életében. Eddigi benyomásaim szerint ezek a közösségi jellegű formák viszonylag állandóak, olyannyira, hogy táncnyelven megfogalmazott rítus szövegeknek is tekinthetjük őket.

(A pontozó esetében egy faluénál nagyobb közösségről van szó; a Maros- Küküllő közti, ún. ,,vidékbe jarás" - a fiatalok szomszédolása -, valamint a sok rokoni kötelék sokkal nagyobb területet összefog. A 2. számú melléklet rapszodikusan kiválasztott motívumegyeztetéseivel csak jelezni szeretnék azt, hogy létezik egy olyan közös alapréteg, amely a regionális altípusok határain is túlmutat. Ezt a kérdést azonban nyilván csak nagy mennyiségű anyagon végzett vizsgálódások fényében lehet komolyan felvetni.)

A pontozóra különben tökéletesen alkalmazható a nyelvészeti szempontú szerkezeti elemzés. A pontozó jól elkülöníthető motívumokból építkezik, a motívumok pedig jól elhatárolható mondatokba, ún. "pontokba" szerveződnek. A pontozó csoportos változatainak szerkezeti sémája:

A {a a a x) + B (b b b x) + C (c c c x) stb.

ahol a nagybetűk a pontokat jelzik, a változó kisbetűk a lényegi újat mondó gerinc-motívumokat, az x pedig a többnyire formulaszerű lezárást jelöli (lásd a 3. számú melléklet a példáját). Ez a sorszerkezet egyébként érdekes módon analóg a borica sorszerkezetével. Míg azonban a boricánál a szakaszok (,,fordulatok") nem igazodnak a zenei sorokhoz, a pontozó szakaszai ("pontjai") tökéletesen illeszkednek a zenéhez.

3. Az, hogy a pontozó két műfaji formája között milyen lényeges szerkezi és formakincsbeli különbségek vannak, és hogy ezek a különbségek a tudatos táncalkotási különbözőségekből adódnak, a táncosok saját szavaiból is kiderül.

[Külön-külön nem táncolnak?] Hogyne. Külön-külön is. (Fülöp János) [Egyenként nem csinálták?] Dehogynem. Utójára aztán egyenként állottak be Melyik-melyik, persze. Egyenként. Ketten, melyik tudott jól ketten. (Székely Király István)

Lakodalmakba, mikor jó mulatságba kerültünk, akkor összeálltunk a barátok, akik tudtunk, s na gyertek, üssük meg egy kicsit a csizmánk szárát. S akkor fölálltunk oda, s ki ahogy tud. Mindenesetre rendre. Voltunk, mikor hárman is felálltunk, s aztán az egyik azt csinálta, s a másik a másik mozgást.  S akkor jobb volt, ha külön csinálta mindegyik amit tudott... Hosszab volt. S akkor nem mondtuk, egyik a másiknak, hogy te vétettél, vagy én vétettem. Mer mikor így történik, akkor, azt mondjuk, hogy na vétett valamelyik. (Bényí Árpád sz. 1922. Magyarkírályfalva. Maros m).

Mikor mentünk többen, olyankor aztán az ember, érdeke van na, hogy egyik jobban, a másik jobban, na melyik melyik hogy csinálja jobban, több figurát. Én mindig megcsináltam annak a figuráját, akkor még egyet-kettőt amelyiket az nem tudta megcsinálni, gátá, akkor már a többiek amelyikek nézték, na te győztél, neked van tízes. [...] Aztán mikor egyszerre csináltuk, akkor úgy egy olyan öt-hat figurát, többet nem csináltunk. Utána akkor az ember csinált, de inkább akkor csinálta ezeket, amékek jobbak. Melyikeket nem mindenki tudja. Mikor már úgy egyedül állott [...] S akkor mind rendre állottunk fel. Nálunk csak mind én állottam fel. Ezek nem mertek, aztán állottam fel én. Én nem féltem, én abba az időbe nem féltem, hogy valamelyik jobban tud. Nem féltem egyáltalán, má én tudtam, melyik figurát megcsinálom én, azt nem tudják megcsinálni S akkor már én győztem. (Székely Király István)

Míg a csoportos változatokra a konvenciókhox való igazodás a jellemző, a párhuzamosan élő szólisztikus formáknak a lényege éppen az azoktól való tudatos eltérés. A csoportos táncolás  kötöttségeivel szemben az egyénnek itt lehetősége van saját alkotói szabadságának a kiteljesítésére. Míg az előbbi farmában az egyén aláveti magát a közösségnek, itt kifejezheti saját másságát, különbözőségét. Az egyéniség táncos önmegvalósítása.- ha szabad így neveznem - természetesen az egyén tehetségétől, kreativitásától függ. A közösség részéről mindenesetre megvan az elvárás, ösztönzés, a minél eredetibb, sajátosabb táncalkotást jutalmazzák.

Aztán amikor így tánc volt, vagy bál vót, akkor nagy pontozások vótak. Vagy esküvőkön, jöttekidegen falukból, aztán dulakodtak, tudja. Jöttek például a szentkirályiak, akko csináltak egy-egy figurát, akkor a csombordiak nem hagyóztak. Vágták le. Na ez, na ez győzött! Tudja? Na! Akkor aztán emelték fel aztat, amelyik jobban pontozott.

A közösségi változatok homogén szerkezetű pontjaival szemben az egyéni változatok gyakori heterogén szerkezetű pontjai többet jelentenek. (Lásd a 3. számú melléklet b példáját.) Az egyéni változatok motívumkincse is természetszerűleg sokkal gazdagabb a közösségi változatokénál. Ezeknek a motívumoknak a többsége nehezen előadható, bonyolultabb (c példa), egy részük a különösség érdekében eltér a zene 2/4-es tetrapódikus tagolódásától (lásd 5/4-es d példát). A táncosok tudatosan teremtenek invariánsokat: ezek a motívumok a táncos tulajdonjogát viselik magukon, az egyén saját elkotásának tekinti ezeket, mitegy szerzői joga van felettük, a közösség pedig elismeri ezt.

4. Bíró Ágoston (Figurás Guszti) zsukájának részleteiből is kiderül, hogy az eddig szóban forgó táncoktól szerkezetében teljesen eltér. Ezt a folyamatot az idézett motívummehatározás értelmében már nehezebb lenne motivizálni, és nem is igen sikerülhetne egyértelműen. Elég sok benne az amorf mozgás, a motívumhatárokat nehéz megvonni. Csíkszentdomokosi gyűjtésünkkor Bíró Ágostonon kívül még hárman jártak férfitáncot: a négy változat szerkezetében is, formakincsében is szinte teljesen külömnbözött egymástól. Mi több, mind a négyen más zenére táncoltak, és különbözőképpen nevezték táncukat. Egyéniségüknek ez a nagyfokú érvényesítése mégsem eredményezett egyiküknél sem a pontozóéhoz hasonló formagazdagságot vagy szerkezeti kiforrottságot. Bíró Ágoston valószínűleg egészen más lélektani mechanizmusok szerint alkotta táncait, mint a pontozó-vidékiek. Az ő tánca kevésbé tudatos, sokkal elemibb alkotói folyamat eredménye lehet. A hagyományhoz vló viszonya is ösztönszerűbb, nem annyira megfogható, mint a borica vagy a pontozó esetében, ahol létezik egy tudatosan áthagyományozott közösségi formakincs.

A felvázolt férfitáncok közül kétségtelenül a közösségi formák a legszilárdabb szerkezetűek. Elképzelhető tehát, hogy a közép-erdélyi legényes táncok éppen közösségi formájuknak köszönhetik kikristályosodott, fejlett szerkezetüket. Vagy fordítva: a motivikus építkezés és szabályozott szerkezet szorosan összefügghet az egyöntetűségre törekvő, egymáshoz igazodni akaró közösségi táncolási formával, amelynek eredetében rituális gyökerei is lehetnek. Ebben a kontextusban ezeknek a táncoknak a motívumai rítusszimbólumokként is értelmezhetőek.

A közösségileg szabályozott táncszerkezet korlátja lehet az egyéni megnyilvánulásoknak, de éppen a pontozó egyéni változatai a legjobb példák arra nézve, hogy ez a keret milyen sokféle variációs lehetőséget rejt magában, és hogy milyen termékeny termőtalaja az egyéni táncalkotásoknak. Az idézett szélsőséges táncpéldák formájának - a borica kötöttségének és a zsuka szabadságának - társadalomnéprajzi okai is lehetnek, de az is szóba jöhet, hogy ezekben a közössegekben az egyéni, illetve a közösségi megnyilvánulások nem a tánc nyelvén fogalmazódnak meg. (A boricánál például a tárgyi jelek szintjén érvényesül a legények családi hovatartozása, egyénisége.) A Maros- Küküllő vidéki férfitáncokban viszont a közösségi- egyéni ellentétpárnak olyan szerencsés feszültsége alakult ki, ahol mindkét pólus megtermékenyítöleg hat a másikra.


A táncok adatai:

1. számú melléklet

Magyarkirályfalván 1985. április 30-án táncolta Bényi Árpád sz. 1922. és Bényi András Celler sz.  1923.  (A  motívumokat Bényi András tánca után jegyeztem le.)

Magyarsülyén 1985. augusztus 14-én táncolta Jó Ferenc sz. 1930., Szakács István sz. 1929. és Szakács András sz., 1937. (A motívumokat Szakács András tánca után jegyeztem le.)

A motívumnevek és vezényszók:

           

            Magyarkirályfalva                                   Magyarsülye

1-2.     "Bokázás"                                          1.         -

3.         "Gyér sarkantyúzás",                                                   -

            "Nagysarkantyúzás"                                                    -

                        -                                                       2. "Ez a bokázás"/ "Bokázz!"

4.         "Összeütés, felugrás /                                      3. "Felszökés egyet!"/

            "Egyet fel!"                                                          "Fel!"

5.         "Ez már felugrás, dupla",                                  4. "Felszökés, kettőt"

            "Kétszer" / "Kettőt fel!"                      

6.         "Hátra" / "Egyet hátra!"                               5.-7.  "Ez a hátullépés" / "Egyet!"

7-8.     "Hátra dupla, kétszer" /                                   6. "Ez is az. kettőt hátul" /

            "Kettőt hátra!"                                                    "Kettőt!"

9.         "Kezdődik a verés" / "Üssed!"             8. "Lábütés" / "Üssed !"

10.                   -                                                       9.         -

11.                   -

12-13. "Most lenn"                                                   10. "Ez lábütés mind, lent"/                                                                                               "Leüssed!"

2.  számú melléklet

1. Bonchídai sűrű magyar; 2. Inaktelki legényes; 3. Széki sürü tempó; 4. Aranyosrákosi csűrdöngölő; 5. Bodonkúti magyar tánc; 6. Magyarlapádi pontozó; 7. Magyarbecei pontozó; 8. Gerendkeresztúri csürdongölő; 9. Aranyosrákosi csürdöngölő; 10. Küküllődombói magyaros; 11. Magyarlapádi pontozó; 12. Küküllődombói magyaros; 13. Gerendkeresztúri csürdongölö; 14. Bodonkúti magyar tánc; 15. Magyarlapádi pontozó; 16. Mákófalvi legényes.

3.  számú melléklet

a Magyarlapád. Sipos Árpád sz. 1935.

b Magyarlapád. Sipos Árpád sz. 1935.

c Küküllodombó. Nagy Miklós Samu sz. 1911.

d Küküllődombó. Gilyén Miklós sz. 1944. Magyarsülye.

4.  számú melléklet

Csíkszentdomokoson  1983. augusztus 21-én táncolta Bíró Ágoston sz. 1923.